2016. július 27., szerda

Habcsókkosár csokival, áfonyával


Összegyűlt 4 db tojásfehérje a fagyasztómban és gondoltam meglepem anyukámat valami finomsággal a segítségükkel. :-) Nem vagyok oda a habcsókért, de így: ét-és fehér csokoládéval, áfonyával és egy csipet pisztáciával....hmmmm...nem is volt olyan rossz. ;-D
Gasztroajándéknak kitűnő az ötlet,  annak, hogy mit szórunk rá, csak a képzelet szab határt.

Hozzávalók:
4 db tojásfehérje
25dkg porcukor
4dkg étcsokoládé
Pár kocka fehér csokoládé
Étolaj
Áfonya
Pár szem pisztácia

A fehérjékből a porcukorral gőz felett (egy edénybe vizet forraltam, erre rátettem egy fém tálat ami pontosan lezárta a vízforraló edényt) kemény, fényes habot vertem. Akkor jó, ha a keverőlapát által képzett minta nem folyik el a habban.
A tojáshabból sütőpapírra csillagcsöves zsákból körkörösen kis köröket nyomat, ezek széleit pedig kipöttyöztem. 30 db kosárkám lett így.
A kosarakat 100 fokos sütőben készre szárítottam (~1,5 óra)
Gőz felett kevés olajjal megolvasztottam külön a csokikat. A kosarak belsejébe kiskanállal étcsokit kentem, erre mentek az áfonyaszemek. A gyümölcs tetejét a kétféle csokival ellentétes irányból megcsíkoztam. Megszórtam apróra vágott pisztáciával. 


2016. július 18., hétfő

Epres "perecsaláta", azaz sajttorta perecalappal


Tombolt még az eperszezon, amikor megláttam egy izgalmas ízvilágú sajttortát Buddy Valastro nyaralós műsorában: az "epres perecsalátát". Egy amerikai, alabamai receptről van szó sós perec alappal, sajtkrémmel és zselébe zárt eperrel. A receptet bemutató hölgy szerint a saláta elnevezést azért találták ki, hogy a sütit befaló gyerekek elmondhassák, hogy ettek salátát. :-D
A sütemény angol nevére rákeresve - Strawberry Pretzel Salad - több találatra is akadtam a gugliban, ezek közül megalkottam a saját verziómat.
Édes és sós íz keveredése a krémes sajtkrémmel és a lédús eperrel...hmmm...
Mindenkinek szívből ajánlom! :-)

Hozzávalók:

A perec alaphoz:
16 dkg sós perec (a kevésbé bevállalósoknak sótlan)
10 dkg vaj
2 evőkanál nádcukor

A sajtkrémhez:
2 dl tejszín
1 evőkanál expressz zselatin fix
20dkg tejföl
25dkg natúr krémsajt
6 dkg porcukor
1 citrom reszelt héja

Tetejére:
Eper és más bogyós gyümölcs
Gyümölcszselé zacskós porból

A perecet egy zacskóban apróra törtem, majd összevegyítettem az olvasztott vajjal és a cukorral. ~175 fokos sütőben vajazott lemezen 15 perc alatt összesütöttem - tulajdonképpen a vaj és a cukor karamellizálódott a perec körül és kihűlve összefogta a réteget. Ha kicsit töredezik, nem baj, majd a sajtkrém összefogja az alapot.
A sajtkrémet kikevertem a porcukorral, tejföllel, citromhéjjal. A tejszínt laza habbá vertem, hozzáadtam a zselé fixet, majd kemény habot kevertem belőle. Összevegyítettem a tejszínhabot a sajtkrémmel. 
Az összesütött perec köré tortakarikát tettem, rákentem egyenletesen a sajtkrémet.
A krém tetejét kiraktam gyümölccsel és gyümölcszselét főztem rá a zselés zacskón lévő utasítás szerint.
Másnap szeleteltem és kínáltam. :-)




2016. július 7., csütörtök

Erdei gyümölcsös morzsasüti - az új kedvenc :-)


Valami könnyű, gyümölcsös süteményre vágytunk a fagylalt mellé egy forró, vasárnapi délutánon. Pite-gyúráshoz nem volt kedvem, de beugrott, hogy valahol olvastam egy gyorsan összedobható morzsa sütiről.

A gugli persze most is ezrével dobta az ötleteket én pedig egy ismerős szerző neve után kutatva Juditka receptjét szúrtam ki magamnak. Már máskor is sütöttem Juditkától és tudtam, most sem fogok csalódni.

Pillanatokon belül összedobható gyümölcsös finomságról van szó, amely mellé még langyos állapotban befalni egy gombóc fagyit - maga a mennyország... :-)

Azt hiszem megvan az idei nyár slágere nálunk, biztosan tudom, hogy számtalanszor fogok még morzsa sütit készíteni!

Hozzávalók:

Tészta:
10 dkg zabpehelyű
10 dkg liszt
4 evőkanál nádcukor
10 dkg vaj

Töltelék:
50 dkg gyümölcs (nálam fagyasztott málna, szeder, ribizli, eper)
2evőkanál nádcukor
Fahéj
1 evőkanál búzadara

A gyümölcsöket kiolvasztottam, megcukroztam és a biztonság kedvéért - kiengedve sok levet ereszt a fagyasztott gyümölcs - hozzákevertem egy evőkanál búzadarát.
A tészta hozzávalóiból az ujjbegyemmel morzsa állagú tésztát készítettem.
A pitesütő tálam aljába szórtam a fele tésztát, erre ment a gyümölcstöltelék, majd a tetejére a maradék tésztamorzsa.
180 fokon ~35 perc alatt készre sütöttem. Akkor ítéltem késznek, amikor megbarnult a tészta a tetején.

Magában is isteni, de még jobb egy gombóc fagyival! <3